A Hukkle nyitja meg a brüsszeli filmfesztivált
Magyar film, a Hukkle bemutatásával nyílik meg Brüsszelben péntek este az Európai Filmfesztivál. A brüsszeli fesztivál egy éves kihagyás után új helyszínen, a belga közszolgálati rádió kulturális központként felújított első székházában, és hangsúlyozottan európai fesztiválként indult újra.
Dátum: 2003-04-25 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:41.249823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dominique Janne igazgató célja, hogy az egyesülő Európa fővárosában a fesztivál az európai filmművészet seregszemléje legyen és kimondottan új alkotók felfedezését vagy megismertetését szolgálja. Ennek jegyében csak olyan filmeket válogattak a programba, amelyek rendezőjének ez az első vagy a második alkotása.
Magyar játékfilm már évek óta nem került be a brüsszeli filmfesztivál versenyfilmjei közé. Idén viszont kettő is szerepel majd. A fesztivál Pálfi György Hukkle című filmjének vetítésével nyílik, mert a rendezők ezt találták a mezőny legeredetibb darabjának. A Hukkle már feltűnt a 33. magyar filmszemlén, tavaly elnyerte Rómában az Európai Filmakadémia első díját, majd a franciaországi Mamers fesztiváljának fődíját.
A másik meghívott magyar versenyfilm a Szép napok. Mundruczó Kornél rendező alkotása tavaly elnyerte az Ezüst Leopárdot, a legjobb első vagy második filmnek járó díjat a svájci Locarnóban, a világ negyedik legrangosabb nemzetközi fesztiválján. A film nagyrészt amatőr szereplőkkel készült.
A brüsszeli Európai Filmfesztiválon 12 európai ország 31 filmje kerül bemutatásra, ebből 15 a versenyprogramban szereplő játékfilm, a többi dokumentum- vagy rövidfilm. A fesztivál fődíja a tízezer euróval járó Írisz-díj, kitüntetik a legjobb férfi és a legjobb női alakítást is, valamint 1-1 különdíjat ad a francia és a flamand közszolgálati televízió. A versenyfilmeket a fesztivál tíz napja alatt 3-5 alkalommal vetítik, így a közönség bőven találhat alkalmat a kiválasztott alkotások megtekintésére, miközben külön sajtóvetítéseket is tartanak.
MTI - fidesz.hu