Újra Koszorús László a szervezet választmányi elnöke
A Fidelitas Országos Választmánya újra Koszorús Lászlót a Fidesz Elnöki Stábjának helyettes vezetőjét választotta meg elnökévé - áll Ágh Péter közleményében.
Dátum: 2009-10-04 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:50:39.467750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alelnökké választották Radnóti Ákost a győri szervezet elnökét, Oroján Sándor Heves megyei elnököt, Magera Tibor Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei alelnököt, Balogh Gergely Fejér megyei elnököt és Demeter Zita Borsod- Abaúj-Zemplén megyei alelnököt - jeletette be közleményében a Fidelitas elnöke.
A politikus kifejtette: az Országos Választmány ülésén elhangzott, hogy a Bajnai - csomag elfogadásának legnagyobb vesztesei a fiatalok lesznek, mert az államadósság növekedése és az egyre nagyobb mértékű gazdasági visszaesés hosszútávon zálogosítja el a most felnövekvő nemzedék jövőjét.
A Fidelitas az eddigiekhez hasonló aktivitással fog részt venni a Fidesz választási felkészülésében - tette hozzá.