Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest vezetésének a polgárok érdekeit kell szolgálnia

A Városháza hátsó udvarának rendezetlen, szeméttel éktelenkedő területe immár egy évtizede szimbolizálja a városvezetés tehetetlenségét, illetve a környezet védelme iránti érdektelenségét. A péntek reggel megkezdett takarítás reményt ébreszt a budapestiekben, hogy a főváros számtalan pontján lévő szemetes, törmelékkel borított területeket is rendbe teszi a városvezetés - áll a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció közleményében.


Dátum: 2003-04-25 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:42.236818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által meghirdetett "Tavaszi nagytakarítás"-hoz csatlakozva a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció az elmúlt héten közleményben hívta fel a figyelmet a főváros közösségét jelképező Városháza hátsó udvarának rendezetlen, szeméttel éktelenkedő területére. Az elhanyagolt udvar immár egy évtizede szimbolizálja a városvezetés tehetetlenségét, illetve a környezet védelme iránti érdektelenségét.

A Fidesz-MKDSZ képviselőcsoport tagjaiként úgy gondoltuk, a budapesti polgárok által megválasztott képviselőként ne csak a közgyűlési, illetve a bizottsági munkában képviseljük fővárosunk környezetvédelmének ügyét, hanem a városvezetés hanyagságát kézzelfogható módon is enyhítsük. Ezért a Fidesz-MKDSZ képviselői vállalták, hogy április 26-án szombaton kitakarítják a Városháza udvarát.

Péntek reggel azonban, régóta nem látott köztisztasági szakemberek jelentek meg nagy számban a Városháza udvarán. Takarítóeszközökkel, valamint teherautók, illetve más munkagépek segítségével nekiláttak a hosszú évek alatt felgyülemlett építési törmelék és szemét elszállításához.

A Fidesz-MKDSZ frakció ezúton is örömét fejezi ki, hogy a városvezetés odafigyelt a képviselőcsoport nyilatkozatára.

Mindez reményt ébreszt a budapestiekben, hogy a főváros számtalan pontján éktelenkedő szemetes, törmelékkel borított területeket is rendbe teszi a városvezetés. Ha ez nem történik meg, magunk látunk hozzá a takarításhoz.

A városvezetésnek nem a Fidesz elől kell takarítania, hanem Budapest polgárainak érdekeit kell szolgálnia minden nap, a főváros környezetének állandó tisztántartásával.

Budapest, 2003. április 25.

Fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció

Kapcsolódó elemek