Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

200 millió eurót hozhat Írországnak az "igen" szavazat

Elemzői becslések szerint Írország évente 200 millió eurót takaríthat meg azzal, hogy a lisszaboni szerződés jóváhagyásával várhatóan csökken az ír szuverén adósság kockázati kamatfelára. A hétvégi, megismételt népszavazáson az ír választók több mint kétharmados többséggel hagyták jóvá az EU intézményi reformjaira kidolgozott szerződést, amelyet tavaly még elvetettek.


Dátum: 2009-10-04 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:50:40.803037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Brendan Butler, az ír üzleti és munkáltatói szövetség (IBEC) külkapcsolati igazgatója vasárnap a The Sunday Telegraph című vezető konzervatív brit lapnak azt mondta: két éve az ír adósság felára még ugyanannyi volt, mint Németországé, jelenleg azonban a piac a német államkötvényre érvényes felárnál már 1,6 százalékponttal magasabb kockázati többletet számol fel Írországnak. Előzetes szakértői becslések szerint a lisszaboni szerződés újbóli elutasítása további fél százalékponttal emelte volna az ír kockázati felárat. Butler azonban azzal számol, hogy a népszavazás sikere most ugyanennyivel csökkenti a kamatköltségeket, ami évente 200 millió euró megtakarítást jelenthet.

Az IBEC igazgatója szerint a lisszaboni szerződés elfogadásának üzenetét "az amerikai vállalati igazgatótanácsok is meghallják". Az Egyesült Államok messze a legnagyobb beruházó az ír gazdaságban: amerikai vállalatok csak tavaly 150 milliárd dollár tőkét fektettek be Írországban, többet, mint a négy legnagyobb felzárkózó gazdaságban, Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában együttvéve.

Az ír bruttó hazai össztermék (GDP) az OECD legutóbbi előrejelzése szerint az idén 9,8 százalékkal zuhan; ez lesz a legnagyobb visszaesés a fejlett ipari térségen belül. Az ír szuverén adósság határidős törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak díjszabása is jóval az iparosodott országoké felett jár, sőt meghaladja több kelet-európai országét is.

Kapcsolódó elemek