Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogerősen felmentette a bíróság Fonyód polgármesterét

Hidvégi József (Fidesz) fonyódi polgármestert 2008 június 16-án - a sérelmére elkövetett becsületsértés vétsége miatt - Kollmann Gergely, akkor még önkormányzati képviselő jelentette fel. (A szocialista képviselő mandátuma összeférhetetlenség miatt 2009. március 26-án megszűnt.) A nyomozóhatóság bűncselekmény hiánya miatt az eljárást megszüntette, illetve a megszüntetés miatt benyújtott panasz megalapozatlanság miatt is elutasításra került - írja közleményében Fonyód Város Önkormányzata.


Dátum: 2009-10-06 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:21.573617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő ezt követően pótmagánvádlóként kereste vélt sérelmének igazát a polgármester alábbi kijelentései miatt:

- "Azt kell mondjam a nyilatkozatára, hogy én örültem volna, ha ez a LEADER csendben, tisztességesen zajlik, sajnos azt be kell lássam, hogy nem így zajlik..."

- " egymillió forint NCA-t vissza kellett fizetni a sportkörnek, mert arról már nem gondoskodott, hogy el is számoljanak vele..."

- ...a Pénzügyi bizottság elnökeként, ha hagyja valaki csődbe jutni a várost, akkor én úgy gondolom, az ő tanácsaira nincs szükségünk."

Hidvégi József nem ismerte el felelősségét, vallomásában hangsúlyozta, hogy megnyilvánulásai politikai vélemények, illetve valós tények voltak. A polgármester hangsúlyozta, hogy több mint 100 kollégája ellen irányuló rágalomhadjárat szenvedő alanya és a pernek kifejezetten politikai céljai voltak.

A bíróság felmentő ítéletének indokolása szerint képviselővel, és más közhatalmat gyakorló, vagy egyéb módon közszereplő politikussal szemben a becsületsértés nem követhető el. Ebben a körben a "becsületsértő" csupán a tudatosan valótlan állításokért vonható felelősségre. Az elhangzott kifejezések politikai véleménynek, kritikának, bírálatnak minősülnek, és mint ilyenek alkotmányosan nem büntethetők, illetve az NCA-s pályázattal kapcsolatos kijelentés bizonyítottan valós tényállításnak minősül.

Kapcsolódó elemek