Továbbra is maradnak a milliós cégvezetői fizetések
A Fidesz továbbra is kiáll amellett, hogy az állami cégek vezetőinek béreit csökkenteni kell, annak ellenére, hogy a javaslat napirendre vételét az MSZP tegnap elutasította - jelentette be Cser-Palkovics András keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-10-06 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:28.177058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a jövő évi költségvetéssel az utolsó 10-20 ezer forintokat is kihúzza az emberek zsebéből, s eközben egyes cégvezetőknek hatalmas fizetéseket oszt, és sorra látnak napvilágot az óriási végkielégítésről szóló történetek is - fogalmazott a politikus.
A Fidesz a tegnapi napon határozati javaslatot terjesztett a parlament elé, melyben arra szólította fel a kormányt: radikálisan csökkentsék le a többségi állami tulajdonban lévő cégek vezetőinek fizetéseit - tájékoztatott a Fidesz helyettes szóvivője, hozzátéve: amikor az ország ilyen rossz helyzetben van, elfogadhatatlan, hogy egyes állami vállalatok vezetői milliós fizetéseket vigyenek haza.