A gazdasági válság lassítja a klímaváltozást
2009-ben globálisan 3 százalékkal csökkenhet a klímaváltozás legfőbb kiváltójának számító szén-dioxid kibocsátása - írja az AFP.
Dátum: 2009-10-07 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:37.450915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
40 éve nem mértek ilyen mértékű visszaesést az üvegházhatású gáz kibocsátásában, a mostani változás a világgazdasági válságnak köszönhető, jelentette be kedden Bangkokban a Nemzetközi Energiaügynökség. A szervezet gazdasági vezetője, Faith Birol elmondta azt is, hogy mostanáig évente átlagosan 3 százalékkal nőtt globálisan a szén-dioxid-kibocsátás.
Birol szerint a fordulópont egyedülálló lehetőség a világ számára, hogy továbbmenjen azon az úton, amivel határt lehet szabni a globális felmelegedésnek.
Az ügynökség tanulmánya szerint, ha a világ tartani tudja az idei paramétereket, és akár szigorúbb lépéseket be sem vezetnek, 2020-ra 5 százalékkal csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás.