Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért érdemes éhségsztrájkolni?

A napokban Tatai Tóth András, a tatai választókerület MSZP-s országgyűlési képviselője bírálta az oktatási intézményekbe a vezetők kinevezési gyakorlatát, s elmondta, diákkorában éhségsztrájkot is szervezett álláspontja igazolására. A nyilatkozatra Michl József, Tata városának a Fidesz-KDNP jelöltjeként megválasztott polgármestere nyílt levélben reagált, s közös fellépésre szólította fel a képviselőt Miért érdemes éhségsztrájkolni? felhívással. A nyílt levél a Komárom-Esztergom megyei Megyejáró című közéleti lapban jelent meg nyomtatásban.


Dátum: 2009-10-07 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:38.816920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyílt levél Tatai Tóth András országgyűlési képviselőnek

Érdeklődéssel olvastam a képviselő úr történetét arról, hogy diák korában egy ügyben éhségsztrájkot szervezett, igazát demonstrálandó. A történet hitelét nem vonom kétségbe, bár magam is felnőttként értem meg a rendszerváltozást, s emlékszem a sztrájkszervezések lehetőségeire és korlátaira azokból az időkből, a diákos hebehurgyaságokat is beleértve. Most mindazonáltal szívesen csatlakoznék a képviselő úrhoz egy éhségsztrájkhoz is akár, mert úgy gondolom, a magyar oktatásügy valóban ezer sebből vérzik.

Ugyan a képviselő úr a legsürgetőbb gondként azért emelt szót törvényhozói minőségében, mivel szerinte nincs elég hatásköre az érintetteknek az oktatási intézmények vezetőinek kinevezésénél. A fenntartók, leginkább az önkormányzatok akarata érvényesül mindenek felett, s kisebb súllyal esik latba a tantestületek, a diák és szülői önkormányzatok véleménye, ezt sérelmezi. Abban nincs köztünk vita, hogy a demokratikus működés minden szervezeti egységben, így az iskolákban is serkentőleg hat a szakmai munkára, a légkörre, az emberi kapcsolatokra. Én pedig még felsorolnék néhány égető gondot, ami miatt megszólítottam önt. Ha a képviselő úr komolyan gondolja az éhségsztrájk szervezését az iskolák érdekében, szívesen csatlakozom.

A falusi iskolák bezárása miatt aggódom, mert a hagyományos magyar kistelepülési szerkezet elsorvadásához vezet, ha megszűnnek az iskolák. A tanári fizetések és a pálya presztízsének csökkenése is aggaszt, mivel tovább rontja az oktatásügy kilátásait. Az idei költségvetésben országosan csökken a tanulók után járó állami támogatás, a közoktatási normatíva. Az ötszázalékos áfa-növekedés, az energiahordozók drágulása és egyebek tovább növelik az oktatási intézmények költségeit, tehát legalább 6-8 százalékos normatíva emelésre lett volna szükség, s nem csökkentésre! A diákok étkezési díjának támogatása egyharmadára csökkent, s megszűnt a pedagógusok továbbképzési támogatása is.

Az osztálylétszámok minimális meghatározása szintén megszűnéssel fenyegeti a kisebb intézményeket, illetve az alulfinanszírozott önkormányzatokat sodorja még inkább lehetetlen helyzetbe. A nevelési szempontból meghatározó művészeti iskolák támogatása 2002-höz képest 2010-re szintén egyharmadára zsugorodik, s a minősítési rendszer kritériumai tovább nehezítik munkájukat. Azt már csak szomorúan említem meg, hogy 163-szor módosították az oktatási törvényt és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeleteket az utóbbi években.

S végül azokról a gyermekekről szólok, akik aligha képesek képviselni magukat és érdekeiket: a sérültekről, a fogyatékosokról. Néhány évig tanítottam ily nehéz helyzetű gyermekeket, kétségtelenül ők a legkiszolgáltatottabbak, s bizony, rájuk kellene a legtöbbet áldozni. Ennek ellenére hét éve nem nő a sérült gyermekek után járó állami támogatás, noha vannak olyan speciális fogyatékossági területek, ahol a kis életminőség javításához is több pénzre, eszközre és eljárásra lenne szükség. Ráadásul a finanszírozást titokban átdolgozták, mert az éves támogatást 12 hónapos elosztásúra bontották, s mivel 10 hónapos az iskolaév, az csak 10 hónapra igényelhető! A csökkentés tehát ilyen furfangosan történt! A korai fejlesztés szintén életmentő, de az ilyen jellegű intézmények is fuldokolnak az apadó pénzforrások miatt.

Tisztelt képviselő úr! Eltérő pártállásunk és politikai nézetkülönbségünk ellenére szívesen szerveznék Önnel közösen tiltakozást, akár éhségsztrájkot is az imént felsorolt ügyek érdekében! Tata város, Komárom-Esztergom megye, s az ország oktatási intézményeiből bizonyára mások is csatlakoznának hozzánk összefogásunk hírére. A közös fellépéssel talán a kormány jelenlegi oktatáspolitikájára is hatással lehetnénk. Várom válaszát.

Tisztelettel: Michl József polgármester

Tata, 2009. szeptembere

Kapcsolódó elemek