Az ÁNTSZ határolódjon el Oláh Lajos szórólapjától!
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) el kell határolódnia attól a hivatalos ÁNTSZ-kiadványhoz nagyon hasonló szórólaptól, amelyben Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára tájékoztatja a lakosságot az új típusú influenzával kapcsolatos tudnivalókról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni polgármester szerdán.
Dátum: 2009-10-07 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:50.100746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A H1N1 vírus okozta fertőzéssel kapcsolatos megelőzés a szakembereket is megosztja, s "életveszélyes, ha ilyen kényes szakmai kérdésbe a politika így ártja bele magát" - mondta a fideszes politikus az ÁNTSZ debreceni székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke hozzátette: senkinek nincs joga, még egy kormánytagnak sem, arra, hogy "elbitorolja" az ÁNTSZ jogát. Közölte, az Oláh Lajos fotójával és ajánlásával készült szórólapokat Hajdúszoboszlón terjesztették. A nyomtatvány hasonlít az ÁNTSZ kiadványához, de nem az - jegyezte meg.
Kósa Lajos szerint Oláh Lajosnak közlekedési államtitkárként lenne lehetősége, hogy segítsen a hajdú-bihari polgároknak, például az életveszélyes 471-es főút korszerűsítésének segítésével, vagy a debreceni Nyíl utca, Hadházi utca csomópontjának régen várt átépítésével.
Rácz Róbert megjegyezte: "ha Oláh Lajosnak van kedve támogatni a megye egészségügyét", arra lehetőséget teremt az általuk a szocialistákhoz egy éve eljuttatott levél, amelyben a megyei Kenézy Gyula Kórház súlypontivá nyilvánítását kérik. A levélre a mai napig nem kaptak választ - fűzte hozzá.
Kósa Lajos azokra a kérdésekre is választ vár, ki, s miből finanszírozta az említett szórólapot, s konzultáltak-e az ÁNTSZ-szel a több szakmai hibát is tartalmazó kiadványról.