Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Falat kenyérként kellett az egymillió

Jelképesen 1 millió forintot adott át szerdán a Hetényi Géza megyei kórháznak Balázs Péter színidirektor, Szalay Ferenc polgármester és Nagy Tibor, a szolnoki Rotary Klub soros elnöke. A pénz a színházi évad végén tartott jótékonysági bál bevételéből származik, és azt az urológiai osztályon hiányzó eszköz beszerzésére fordítják.


Dátum: 2009-10-07 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:50.444655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Resectoscop vásárlására fordítja az urológiai osztály azt az 1 millió 11 ezer forintot, amelyet a Szigligeti Színházban vehetett át szerdán Novotni Róbert adjunktus. Ő volt az, aki kéréssel fordult a polgármesterhez és a Rotary Klub vezetőségéhez, mert a nélkülözhetetlen orvosi műszer beszerzését a kórház saját erőből nem tudta megoldani. Ennek nyomán szerveztek jótékonysági bált a Szigligeti Színházban az évad végén.

A műszer műtéti beavatkozás, vágás nélkül képes a prosztatadaganatot eltávolítani úgy, hogy a húgycsövön keresztül fér hozzá a beteg szövethez. Segítségével a húgyhólyag-daganat is eltávolítható. Ilyen beavatkozást évente 3-400 alkalommal végeznek Szolnokon, eddig műtéttel oldották meg ezeket az eseteket.

Az ünnepélyes átadáson Szalay Ferenc polgármester elmondta: példaértékű, hogy a Rotary Klub jótékonysági akcióihoz a forrást is előteremti. Balázs Péter igazgató közölte: ebben az évadban ismét nyitott lesz a színház hasonló rendezvényre. Novotny Róbert adjunktus a Független Hírügynökségnek elmondta: várhatóan négy-öt héten belül már használják a műszert, amelynek beszerzése most van folyamatban.

Kapcsolódó elemek