Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hány éves valójában a szocialista párt?

Rétvári Bence, az IKSZ és Ágh Péter a Fidelitasz elnöke szerdai sajtótájékoztatóján az Olimpiai parkban arról beszélt, hogy nem a huszadik, hanem a 65. születésnapját ünnepli az MSZP.


Dátum: 2009-10-07 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:51.161482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rámutatott az IKSZ elnöke, hogy a párt elnevezése az MSZP előtt volt MSZMP, előtte Magyar Dolgozók Pártja, illetve még korábban Magyar Kommunista Párt. Rétvári kifejtette: azóta gyűjtötték a vagyont, gyűjtötték az embereket, a társadalmi és gazdasági befolyást, és ugyanaz a tagság ugyanazzal a vezetéssel jogfolytonosan ugyanaz maradt. Azt próbálják elhitetni, hogy a rendszerváltással egyidősek, de ez csak szemfényvesztés - fogalmazott.

A mi pártunk a Kereszténydemokrata Néppárt is ugyanennyi idős - mondta Rétvári Bence -, de azzal a különbséggel, hogy nálunk volt egy negyvenéves kihagyás, mivel nem létezhetett negyven évig a pártunk. Rámutatott továbbá, hogy ez volt az az időszak, amikor teljes egyeduralma volt az MSZMP-nek, előtte pedig az MDP-nek.

A KDNP-s politikus szerint a fiatalok véleménye pedig egyértelmű a szocialista pártról és a kormányzásról, mivel ismeretes milyen alacsony körükben a támogatottságuk, messze elmarad még a jobbiktól is, de a Fidesz-KDNP szövetségtől is. Ez azért van - fogalmazott -, mert a fiatalok dühöt és keserűséget éreznek ezzel a kormánnyal szemben, mivel nem teremtették meg a lehetőséget sem az elmúlt 7 évben, sem az elmúlt 20 évben, sem az elmúlt 60 évben arra, hogy itt lehessen boldogulni. Látszik ez abból is, hogy több, mint 100 ezren megfogadták Gyurcsány Ferenc szavait és vették a sátorfájukat: nyugatabbra költöztek, az Eu-ba.

Ágh Péter megfogalmazta, hogy a szocialisták sem a rendszerváltás előtti, sem a rendszerváltás utáni történelmükre nem lehetnek büszkék. Véleménye szerint sem a névváltoztatás előtt, sem a névváltoztatás után nem alkottak olyan maradandót, amelyre büszkék lehetnének: tandíj, Zuschlag, megszorítások, végkielégítések, tömegoszlatások, csak pár fogalom azok közül, amelyeket az újkori magyar történelemnek a szocialista párt adott - fogalmazott a fideszes politikus.

Ágh szerint most az a helyzet, hogy a húsz éve nevet változtatott szocialista párt, az elmúlt évtizedek legveszélyesebb költségvetését nyújtotta be a parlamentnek, azt amely elveszi az emberek utolsó tíz-, húszezer forintját. Az sem elhanyagolható - tette hozzá a Fidelitasz elnöke -, hogy az államadósság növekedésével a jövő legnagyobb vesztesei a fiatalok lesznek, akiknek a jövőjét zálogosítják el most leginkább.

Kapcsolódó elemek