Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két magyar rövidfilm Cannes-ban

Két magyar rövidfilm, Politzer Péter és Mundruczó Kornél alkotása is ott lesz a május 14-én kezdődő 56. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.


Dátum: 2003-04-25 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:46.572814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Filmunió sajtóirodájának pénteki tájékoztatása szerint a Kritikusok Hete szekcióba az eddig vágóként és operatőrként ismert Politzer Péter első rendezését, a Gránátok című rövidfilmet hívták meg. Az alkotás az Inforg Stúdióban készült, producere Muhi András.

A Rendezők Kéthete elnevezésű szekcióba Mundruczó Kornél legfrissebb alkotását, a 78-as Szent Johannája című opera-rövidfilmet választották be.

A European Film Promotion és a Magyar Filmunió által koordinált, fiatal producerek számára szervezett programon Petrányi Viktória - Mundruczó Kornél alkotótársa és filmjeinek producere - is részt vesz.

A cannes-i filmvásáron a Magyar Filmunió standján az idén is megtalálhatja a nemzetközi filmes gárda a legfrissebb magyar produkciókról szóló információkat - tudatta a sajtóiroda.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek