Újra leminősítették Magyarországot
Ismét lesújtó ítéletet mondtak külföldi befektetők a Bajnai-kormány tevékenységéről - olvasható a Fidesz gazdasági kabinetjének közleményében.
Dátum: 2009-10-07 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:52.246351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, a tokiói Rating and Investment a kormányzati megszorításokra és a túl magas adókra hivatkozva minősítette le ma Magyarországot. A japán befektetők szerint a magas adók és a Bajnai-kormány megszorításai azért veszélyesek, mert gyengítik a magyar gazdaságot, akadályozzák a gazdasági növekedést.
Ma ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz által javasolt út a helyes: az adók csökkentése, és brutális megszorítások helyett a gazdasági növekedés beindítása. Álláspontunk szerint a külföldi befektetők a mai leminősítéssel a 2010-es költségvetés tervezetéről is véleményt mondtak, ezért azt haladéktalanul vissza kell vonni - zárul a dokumentum.