Lejárt szavatosságú védőfelszerelések Pakson
A lakosság számára a paksi atomerőműben bekövetkező esetleges vészhelyzetre a megyei katasztrófavédelem nyilvántartása szerint mindössze 30 ezer korszerű légzésvédelmi eszköz áll rendelkezésre, azonban ezek is lejárt szavatosságúak. Erről Koltai Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője beszélt pénteken szekszárdi tájékoztatóján.
Dátum: 2003-04-25 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:46.887680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annak kapcsán szólt a védőfelszerelések számáról és állapotáról, hogy a frakció nem találja megfelelőnek a lakosság tájékoztatását az atomerőmű április 11-i üzemzavarával kapcsolatban.
Koltai Tamás elmondta: a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság februárban tartott beszámolója kapcsán minden polgármester és országgyűlési képviselő szöveges értékelést kapott, annak melléklete tartalmazza az adatokat. Eszerint mintegy 60 ezer légzésvédelmi eszköz áll a lakosság rendelkezésére, ennek fele úgynevezett "menekülő kámzsa", amely korszerű szűrőberendezéssel van ellátva, azonban szavatosságuk lejárt. Az eszközök másik felét húszéves, szintén lejárt szavatosságú gázálarcok teszik ki.
A képviselő rámutatott: a sugárzás ellen védő felsőruházat, azaz bőrvédelmi eszközök nincsenek a megyében, mindössze 100 áll rendelkezésre a mentésben résztvevő katasztrófavédelmi szakemberek számára.
- Az úgynevezett polgári védelmi kézi sugármérő berendezések rendkívül elavultak, ráadásul nem is hitelesítettek, innentől kezdve a polgári védelem a mozgó mérésekkor legfeljebb csak tendenciákat tud mérni - fűzte hozzá.
Jelezte: reméli, hogy mindez nem a legfőbb oka annak, hogy a tájékoztatás, a felkészítés hiányosságokat mutat.
Gergelics István alezredes, a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az adatok valóságtartalmát megerősítette.
MTI - fidesz.hu