Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katasztrofális a költségvetés

Pesti Imre felszólalásában katasztrofálisnak nevezte a költségvetést, ugyanis az a "magyar emberek ellen szól", éppen ezért "egyetlen magyar orvos sem szavazhatja meg".


Dátum: 2009-10-07 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:55.986279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a magyar betegeknek a kormány elmúlt években elkövetett rossz gazdaságpolitikájának árát kell elszenvedniük.

Pesti Imre kifejtette, az egészségügy 2006-tól nem finanszírozható, amióta 300-400 milliárd forintot vontak ki az ágazatból. A fideszes politikus elismerte, hogy szükség van az egészségügyi szerkezetének átalakítására, de a kormány által véghezvitt és tervezett kórházbezárások és ágyszám-csökkentések nem tekinthető reformnak.

Kupper András aláhúzta: a kormány a költségvetéssel "cseppekben juttat morzsákat az éhező betegnek", és a "felperzselt föld taktikáját" alkalmazva életképtelen területeket hagy maga után az egészségügyben.

Megjegyezte: az egészségügyi intézményeknek jelenleg 60 milliárdos hiánya van, ami az év végére akár 100 milliárd forintra is emelkedhet.

Kapcsolódó elemek