Elfogadhatatlan a fogyatékosok támogatásának csökkentése
A fogyatékkal élők támogatásának csökkentését, az oktatás helyzetének drámai alakulását, a családtámogatások lefaragását tették szóvá fideszes és kereszténydemokrata felszólalók a költségvetés vitájában szerdán a parlamentben.
Dátum: 2009-10-07 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:56.325189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hirt Ferenc azt tette szóvá, hogy a jövő évi büdzsében a mozgáskorlátozottak gépkocsi szerzésének támogatását kétharmadával csökkentenék, a közlekedési támogatás pedig 47 százalékkal lenne kevesebb. A fogyatékkal élők nem akarnak mást, csak közlekedni - mondta.
Szólt arról is, hogy akadálymentes közlekedés fejlesztésére 20 milliót terveztek. Mi készül ebből? - kérdezte.
Kitért arra, hogy a vakok szövetségének támogatását 76 százalékkal, a siketek és nagyothallók szövetségének támogatását pedig 72 százalékát csökkentenék. Az ígért pályázati lehetőségek nem szólnak másról, minthogy össze akarják ugrasztani a szövetségeket. A fogyatékossággal élők sporttámogatása teljesen eltűnt a költségvetésből, erre "egy peták nincsen".
Megjegyezte: terhesség-megszakításra ugyanakkor 1,6 milliárdot szánnának, arra jut forrás.
Drámaian alakul az oktatás helyzete
Révész Máriusz azt mondta, hogy az oktatás helyzete drámaian alakul. Kifejtette: a normatívák 2002 óta stagnálnak vagy csökkennek. Míg 2002-ben 187 ezer, 2010-ben 135 ezer forint jár majd egy első osztályos diák után - mondta.
Alkotmányosan aggályosnak nevezte a kéttannyelvű osztályok egyik évről a másikra való megszűntetését. Ha ezt így hagyják, valószínűleg az Alkotmánybíróságon megtámadják majd - mondta.
A tanártovábbképzés támogatásának megszűntetése szintén aggályos, hiszen a törvény 7 évenkénti kötelező képzést ír elő. Kifogásolta még a diáksport-normatíva megszüntetését, és a művészeti oktatás tételeit is, amely a szegény családok gyermekeit sújtja majd.
Rombol a költségvetés
Zsigó Róbert hangsúlyozta: ez a költségvetés elvesz, rombol, hátat fordít az embereknek. Mint mondta, a közoktatást évek óta újabb és újabb megszorítások sújtják, s emellett kiszámíthatatlan, bizonytalan a jogszabályi háttér is. A jövő évi költségvetés, a Bajnai-csomag különösen drámai módon hat a művészetoktatásra, ahonnan évek óta egyre nagyobb a forráskivonás, s az ide járók száma az elmúlt években harmadára csökkent - jegyezte meg. A felelősség azokat terheli, akik szavazatukkal támogatják a jövő évi büdzsét.
Elfogadhatatlan a családtámogatások csökkentése
Vígh Ilona a családtámogatások csökkentését kifogásolta. A romló demográfiai adatok tükrében ösztönző családtámogatásra lenne szükség - hangsúlyozta. Elhibázott a gyermekgondozási támogatás időtartamának csökkentése is - sorolta, s azt ígérte, ha polgári kormány alakul, visszaállítják az eredeti állapotot. A büdzsének nem örülnek a nyugdíjasok sem, példaként többi között a 13.havi juttatás megszüntetését és a nyugdíjkorhatár emelését említette.
Hét és fél éves rossz gazdasági tevékenységét fogadtatná el a kormány
Soltész Miklós azt mondta, hogy a kormány hét és fél éves rossz gazdasági tevékenységét próbálja elfogadtatni. Most összefogást sürgetnek, mert bajban van az ország, de ebbe a bajba önök kormányozták - mondta.
Ezzel a költségvetéssel tönkreteszik oktatást, az egészségügyet és tovább mélyítik a szociális válságot - tette hozzá.
Ilyen összefogásból, nem kérünk! - zárta hozzászólását a kereszténydemokrata politikus.