Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány ellehetetleníti az önkormányzati fejlesztéseket

Hiába próbálják a helyi szocialisták elterelni a figyelmet a 2010-es országos költségvetésről, a számok egyértelműek, és ezek azt mutatják, hogy csak a soproni költségvetésből 458 millió forintos elvonást terveznek, így 2010-ben kevesebb forrás jut a soproni fejlesztésekre - mondta sajtótájékoztatóján Sopron polgármestere, amelyet Sopronban, az Ady Endre út és Ibolya út kereszteződésében tartott.


Dátum: 2009-10-08 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:56.962008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az Állami Számvevőszék jelentéséből kiderül: Magyarországnak 2008-ban csak a felét sikerült lehívnia a rendelkezésére álló EU-s forrásoknak, elsősorban a programok lassú beindulása miatt. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, mely terv a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozik, meghatározott 25 milliárd eurós EU-s támogatásból a tavalyi év végéig mindössze 1,4 millió eurót tudott lehívni a kormány. Ha az ország vezetése nem tud ezen változtatni, helyrehozhatatlan károk keletkezhetnek - tette hozzá dr. Fodor Tamás.

- A Fidesz már régóta javasolja, hogy a pályázati rendszerben vissza kell szorítani a korrupciót és csökkenteni kell a bürokráciát. Gyakori hiba volt ugyanis, hogy rosszul írták ki a pályázatokat, s így az EU visszatartotta a pénzeket - hangoztatta Sopron polgármestere.

- A szocialisták költségvetési tervezete szerint a címzett és céltámogatásoknak az idei forrásokhoz képest csak a tizedét biztosítanák jövőre az önkormányzatoknak. Elfogadhatatlan az is, hogy például a helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatásánál, az önkormányzatok vis major támogatásánál és a hátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásánál 0 forint szerepel a jövő évi költségvetés tervezetében. Olyan pályázati sorokat nulláztak így le, melyekből út- vagy intézmény-felújítások valósulhattak meg. Ez adta annak is az apropóját, hogy itt, az Ady Endre út és Ibolya út kereszteződésében tartjuk ezt a sajtótájékoztatót, hisz ez a beruházás, nevezetesen az Ady Endre út felújítása olyan önkormányzati pénzből valósult meg, melyre a jövő évben nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudunk pénzt felszabadítani - mondta.

- Miután csak a soproni költségvetést 458 millió forintos elvonás éri a kormány tervei szerint, elmaradhatnak az önerős beruházások is, hiszen a városnak nem marad anyagi forrása a megvalósításhoz. A jövő évi költségvetéssel a kormány feléli a jövőt, és ellehetetleníti a fejlesztéseket. A 2010-es költségvetés elfogadhatatlan - mondta dr. Fodor Tamás befejezésül a soproni sajtótájékoztatón.

Kapcsolódó elemek