Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány gondolja át a sarokszámokat

Magyarország két legnagyobb problémája a következő húsz évben a népesség fogyása és a magyarországi cigányság integrációja lesz - mondta Varga József a költségvetés vitájában szerdán a parlamentben. Csampa Zsolt a költségvetés honvédségi fejezetében foglalt összeget kevesellte felszólalásában.


Dátum: 2009-10-08 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:57.681996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga József annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország két legnagyobb problémája a következő húsz évben a népesség fogyása és a magyarországi cigányság integrációja lesz. Közölte, hogy a jelenlegi kormány nyolc év alatt nem sok mindent tett az utóbbi felgyorsításáért. Kijelentette, hogy a cigányság integrációja nem a gazdasági válság miatt állt le, hanem azért, mert a kormány folyamatosan egyre kevesebbet költött erre.

Hangsúlyozta, hogy a kormány a 2009-es büdzsében például egyetlen forintot sem tervezett a romatelepek felszámolásra, végül egy ellenzéki módosító nyomán irányítottak egymilliárd forintot erre a célra.

A képviselő emiatt arcátlannak nevezte, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök viszont arról beszélt, hogy 2010-ben 100 romatelepet számolnak majd fel.

A honvédség költségvetését kevesellte Csampa Zsolt

Kijelentette, hogy miközben a parlamenti képviselők is nagy elismeréssel szóltak a magyar honvédség idei, éves gyakorlatáról, a helyszínen a haditechnikai eszközök között láttak olyat, amelyet még 1974-ben gyártottak.

Azt mondta, hogy a költségvetésben nem mutatkozik meg a katonák egyéni felszerelésére fordítandó összeg. Példaként említette, hogy éjjellátó készülék nélkül küldenek ki katonákat külföldi missziókba.

Megemlítette, hogy szeptember közepétől a jövő évi büdzsé terhére módosítanak szerződéseket. A képviselő azt kérte, hogy a kormány gondolja át a sarokszámokat.

Kapcsolódó elemek