Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Embertelen a jövő évi költségvetés

Ez a költségvetés hátat fordít az embereknek - fogalmazott Kovács Zoltán a jövő évi költségvetésre vonatkozó előterjesztés általános vitájában csütörtökön, a parlamentben.


Dátum: 2009-10-08 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:08.015545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Zoltán azt mondta: az önkormányzati költségvetés megalapozatlan, mert olyan bevételekről beszél, mely nem realizálhatóak 2010-ben.

Véleménye szerint embertelenül bánik a jövő évi költségvetés például a fogyatékossággal élőkkel. Itt említette meg, hogy 2010-ben megszűnik a vakvezető kutyakiképzés.

Az idősek nappali ellátásától is elvesz pénzt a tervezet - tette hozzá.

Beszélt arról, hogy szerinte nem reálisak a helyi iparűzési adóval kapcsolatos bevételi elvárások.

Kijelentette: a többcélú kistérségi társulásoktól a kormány "szépen kezdi visszavenni" a forrásokat.

Úgy fogalmazott: ez a költségvetés hátat fordít az embereknek. Az önkormányzati szférában dolgozók azért tartják szombati tüntetésüket, mert az önkormányzati szférából való forráskivonás veszélyezteti a helyi feladatellátást - tette hozzá.

Tasó László azt mondta: a nép ítélkezni fog a szavazatával a következő választásokon.

Nincs nyertese a költségvetésnek

Bebes István közölte: a 2010-es költségvetésnek nincs igazán nyertese.

Véleménye szerint a kormány által elvett pénzek nehéz helyzetbe sorolják az iskolákat, az önkormányzatokat, és a szociális ellátást is.

Mint mondta, a kormány az önkormányzatokat teszi felelőssé például az oktatásban bekövetkezett helyzetért.

Az önkormányzatok bevétele csökken jövőre, hiszen, mint kiemelte, 2010-ben csökken a személyi jövedelemadó és az iparűzési adó is.

Kapcsolódó elemek