Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

The Times: Straw és Blair kész volt lemondani

Lemondott volna a brit kormányfő és a külügyminiszter is, ha az iraki háború előtt két nappal megejtett alsóházi szavazáson a kormánypárti törvényhozók többsége nem szavazta volna meg a fegyveres beavatkozásra felhatalmazást kérő kormányindítványt; ebben az esetben a brit haderő jó eséllyel nem vett volna részt a háborúban - közölte Jack Straw külügyminiszter a szombati The Timesnak adott interjújában.


Dátum: 2003-04-26 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:47.908622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit kormány két nappal a háború kitörése előtt, március 18-ának éjjelén végül felhatalmazást kapott a parlamenttől az Irak elleni katonai fellépésre, de ennek ára minden idők legnagyobb lázadása volt a kormánypárti padsorokban: a 412 Labour-képviselőből 139 nem támogatta a kormányt az iraki háború ügyében.

Straw a vezető londoni napilap szombati számában közölt interjúban azt mondta: tudta, hogy ha az alsóházi szavazás kudarccal végződik - vagyis nincs meg a kormánypárti képviselők többségének támogatása -, Tony Blair miniszterelnök szinte biztosan lemond, és akkor ő is távozott volna. Technikailag a munkáspárti brit kormány nagyon nehezen veszthette volna el a háborúról szóló márciusi voksolást, mivel a konzervatív ellenzék egységesen felsorakozott mögé ebben a kérdésben, de ha a kabinet a toryk voksaira szorult volna, az gyakorlatilag elvesztett bizalmi szavazásnak minősült volna.

Straw a The Timesnak azt mondta: a kormány tagjai a szavazás napjának késő délutánjáig nem voltak biztosak abban, hogy meglesz a Labour-frakció többségének támogatása.

Blair egyébként már a múlt héten, a The Sun című brit tömeglapnak adott interjújában felfedte, hogy ténylegesen foglalkozott a lemondás gondolatával. A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú brit napilapnak azt mondta: a múlt havi döntő parlamenti szavazás előtt megbízta stábját lemondása előkészítésével.

Straw külügyminiszter a szombati The Timesnak kijelentette: ha a helyzet odáig fajult volna, hogy ő és Blair lemond, akkor a Perzsa-öbölbe vezényelt 45 ezres brit haderőt esetleg vissza is hívták volna.

A lap felidézi: Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter már a londoni alsóházi szavazás előtt egy héttel utalást tett arra, hogy a brit kormány belpolitikai gondjai miatt az amerikai hadseregnek esetleg egyedül kell megvívnia az iraki háborút. Ez a burkolt formában elhangzott kijelentés annak idején komoly feltűnést keltett Londonban.

Blair és Straw lemondása után John Prescott miniszterelnök-helyettes vette volna át ügyvezető jelleggel a kormány - és a brit törvényerejű szokásjog szerint ezzel a Munkáspárt - irányítását, majd gyors vezetőválasztást tartottak volna, amelynek Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter lett volna a biztos befutója - írta a szombati The Times.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek