Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez a kormány mindent csak becsuk, bezár és leépít

Ez a kormány mindent csak becsuk, bezár és leépít, ez nem közösségi közlekedési fejlesztés - jelentette ki Fónagy János az MNO-nak csütörtökön. A fideszes szakpolitikus szerint a Hónig Péter által bejelentett vasúti "újjászervezés" a logikának teljesen ellentmond, hiszen a jelentős forrásmegvonások és a szárnyvonalak bezárása mellett a vasúti közlekedés preferálását hangsúlyozza.


Dátum: 2009-10-09 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:23.883481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A formális logika szabályainak ellentmondanak a kormány közösségi közlekedéssel kapcsolatos tervei - jelentette ki az MNO-nak Fónagy János azzal kapcsolatban, hogy Hónig Péter csütörtökön azt mondta: 2010-ben a vasúti közlekedésben akár 8 milliárdos volumencsökkenés várható, ám a kormány a hosszú távú közlekedésben a vasutat preferálja.

A közlekedési miniszter arról is szólt, hogy 37 mellékvonalat vizsgálnak, amelyek sorsáról még nem született döntés, és úgy számolnak, hogy mindezek ellenére a vasúti közlekedés újjászervezése következtében átlagosan 10 perccel csökken majd a menetidő. Hónig ezek után megismételte: a települések közötti közösségi közlekedésre 2010-ben 40 milliárd forinttal kevesebb forrást szánnak.

Ez a kormány mindennel szembemegy

Fónagy szerint ebből is látszik, hogy a kormány "mást csinál, és mást mond". Mint hozzátette, mindez nemcsak a magyar és főként a vidéki emberek érdekeivel megy szembe, hanem az uniós közösségi közlekedési elképzelésekkel is. Arról nem beszélve, hogy nem jelent majd megtakarítást - hangsúlyozta a fideszes szakpolitikus, aki emlékeztetett: 3 éve Kóka János 17 vasútvonalat záratott be, ám mindez egy fillér megtakarítást sem jelentett a MÁV-nak.

Fónagy kifejtette: nem arról van szó, hogy a száz éve megépített vonalakat mindenáron meg kell tartani, hanem arról, hogy a vasúti fejlesztéseket egész más irányban kellene elkezdeni. "Kormányra kerülése esetén a Fidesz egyik terve, hogy kezdeményezze az 1920-ban a trianoni szerződés miatt levágott magyar vasúti vonalak visszaállítását" - mondta. Ilyenek találhatók például az Ipolyság területén, Baranya és Zala megyében, Szegedtől délre, de ilyen például a Mátészalka-Szatmárnémeti vonal is. "Itt csupán a több évtizede felszedett néhány kilométernyi sín visszaépítéséről van szó, amely ezeket az elzárt területeket újra a Kárpát-medencei vasúti körgyűrűbe kapcsolná" - fejtette ki. Hozzátette: ez a kormány azonban mindent csak becsuk, bezár és leépít, ez nem közösségi közlekedési fejlesztés.

Kapcsolódó elemek