Nyakóék kiszerveznék a mocskolódást?
Dátum: 2009-10-09 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:26.203877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orbánlovagjai.hu és a rohadtnarancs.hu egy magánszemély tulajdona, míg az újabb keletű kérelmek az Inso Kft.-hez köthetőek. Bejegyzésre vár a fideszfigyelő.hu, az mszpfigyelő.hu, a jobbikfigyelő.hu, de a közpénzek.hu, a lenyúlások.hu, az átkúrtak.hu, az adócsalók.hu és a kormányígéretek.hu is. Szintén ez a cég szeretné a baloldali.hu, a balbázis.hu, a pártütő.hu, a közpénzfigyelő.hu és a fideszkormány.hu domainneveket is lefoglalni. A Bors az Inso Kft. ügyvezető igazgatóját, Barina Tamást kérdezte az internetes címekről, aki eleinte készségesen válaszolt a lap munkatársának, majd visszavonta nyilatkozatát.
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint nem a párt rendelte a domainnevek regisztrálását, Barinát pedig nem ismerik. - Nem tartunk igényt egyik névre sem, és nem kíván a párt ezzel az eszközzel a jövőben sem élni. Az oldalakon megjelenő esetleges provokációk miatt ezért felelősséget sem tudunk vállalni - mondta a szocialista képviselő. A Bors kiderítette, hogy a regisztrációt kezdeményező ügyvezető egyébként a kapcsolat.hu közösségi portálnál dolgozik. Ezen az oldalon vezeti internetes naplóját Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.