Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hukkle a brüsszeli filmfesztiválon

Pálfi György Hukkle című filmjének ünnepi bemutatójával nyílt meg pénteken este Brüsszelben az Európai Filmfesztivál.


Dátum: 2003-04-26 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:48.801118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belga közszolgálati rádió szecessziós palotájában berendezett kulturális központ nagy hangversenytermét zsúfolásig megtöltötte a közönség, amely egy éves szünet után alig várta már annak a filmfesztiválnak az újjáéledését, amely hagyományosan az európai filmművészetet állítja a középpontba. A brüsszeli fesztivál célja új tehetségek fölfedezése, a fiatal európai rendezők első vagy legfeljebb második filmjeiből válogatva a verseny résztvevőit.

A Hukkle vetítéséről egy-két néző távozott ugyan, de a végén felcsattant és betöltötte a termet a taps. A jobbára szakértőkből álló közönség kedvezően fogadta a filmet. Jan Declercq programigazgató elmondta, hogy azért ezzel a filmmel nyitotta meg a fesztivált, mert rendkívül eredetinek és humorosnak találta. A bemutató nézői közül volt, aki Chaplinhez és a Modern idők című némafilmjéhez, más viszont Hitchcock alkotásaihoz hasonlította a párbeszéd nélküli, mégis gazdag és változatos hangvilággal és eredeti képi megoldásokkal, látószögekkel ható filmet.

A fesztivál programfüzete természetfilmbe oltott krimiről írt, amely Pálfi György "óriási tehetségét tanúsítja, mind a forgatókönyvírásban, mind a rendezésben. A Hukkle feltétlenül az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje. Tele van frissességgel, finom érzékkel elegyíti a humort, a mikroszkopikus megfigyelést és az eredetiséget". Hozzátette, hogy a műfaját tekintve nehezen besorolható, de rendkívül jól sikerült film már sok nemzetközi fesztiválon szerepelt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek