Tessely Zoltán nyílt levele a szombati tüntetés kapcsán
"A helyzet fontossága miatt kérem Önöket, amennyiben egyetértenek a kezdeményezéssel, úgy vegyenek részt személyesen is az eseményen." Bicske polgármesterének nyílt levele.
Dátum: 2009-10-09 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:27.897329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Bicskei Polgárok!
Tisztelt Képviselőtársaim!
Tisztelt Intézményvezetők!
Tisztelt Irodavezetők!
Kedves Munkatársak!
Az elmúlt időszakban több helyről hallhattunk a 2010 évi költségvetésben tervezett lakossági megszorításokról.
A Kormány - sok egyéb megszorítás mellett - az önkormányzatokon keresztül az emberektől, 85 milliárd forintot szándékozik elvonni, de vannak szakemberek, akik 120 milliárd forintról, megint mások 180 milliárd forintról beszélnek.
Mivel ez a tervezet az oktatást, a gyermekétkeztetést, a közlekedést, az egészségügyet és a nyugdíjrendszert is érinteni, így kimondható, mindenkit hátrányosan érint majd.
Az oktatás finanszírozásából 60-65 milliárdot vonnának ki, ami a béreket és az oktatás színvonalát fogja érinteni, további elbocsájtásokat eredményezve.
A költségvetés tervezetében még mindig szerepel az, hogy 17 milliárd forintot venne el a gyermekétkeztetéstől, amikor a gyerekek jó része csak az iskolában jut meleg ételhez.
Az átalakítások nélküli pénzkivonás a közösségi közlekedés területéről, tönkreteheti a vasúti közlekedést, ami szintén mindnyájunkat érint.
A kormány tovább csökkentené az egészségügy támogatását, miközben már idén is hatvan milliárd hiányzik a rendszerből.
Az iparűzési adó visszatartása a teljes jövő évi gazdálkodás tervezését ellehetetleníti a településeken.
Ezért szeretném felhívni a lakosság és minden önkormányzati munkában érintett személy figyelmét Kósa Lajos - Debrecen polgármesterének és a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének - kezdeményezésére, a 2009. október 10-én, 11 órakor a Parlament előtt megtartásra kerülő, "Települések tüntetése" gyűlésre.
Ezen a polgárok nyíltan kifejezhetik a tervezettel és annak mindenkit érintő következményeivel kapcsolatos véleményüket.
A helyzet fontossága miatt kérem Önöket, amennyiben egyetértenek a kezdeményezéssel, úgy vegyenek részt személyesen is az eseményen.
Igény szerint segítséget kívánunk nyújtani a helyszínre jutás szervezésében, önköltségi alapon.
Érdeklődni a következő telefonszámokon lehet:
20/983 58 00 és 20/957 54 63.
Bicske, 2009. október 8.
Üdvözlettel:
Tessely Zoltán
Polgármester