Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harminc önkormányzati bérlakást adtak át Kaposváron

Harminc önkormányzati bérlakást adtak át pénteken Kaposváron fiatal pároknak. A bérlők - jutányos bérleti díj fizetésével - öt évig lakhatnak új otthonukban.


Dátum: 2009-10-09 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:29.640869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belváros egyik foghíjtelkén felépült háromszintes "fecskeház" ünnepélyes átadásán Szita Károly a város fideszes polgármestere kiemelte: önkormányzat 300 millió forintért, állami támogatás nélkül, kaposvári vállalkozókkal építtette a házat, amely határidőre, tíz hónap alatt készült el.

Az országban szinte példa nélküli beruházással a somogyi megyeszékhely célja, hogy növelje a város megtartó erejét, letelepedésre ösztönözze a fiatal párokat - hangsúlyozta a polgármester.

Szita Károly felidézte, hogy a legutóbb 2002-ben volt hasonló "örömteli pillanat", azóta ugyanis nem épült bérlakás Kaposváron. Azt megelőzően - 1998 és 2002 között - 280 önkormányzati bérlakás épült a Széchenyi-terv keretében - emlékeztetett a polgármester.

Hozzátette: 2001 óta szerettek volna "fecskeházat" építeni, remélve, hogy állami támogatást kapnak a kezdeményezéshez, ám mivel erre esélyt nem láttak, igényt viszont annál inkább a fiatalok részéről, az önkormányzat vállalta, hogy saját erőből kezd neki a beruházásnak.

"Magyarországi csoda, hogy a mai gazdasági körülmények között egy önkormányzat állami támogatás nélkül épít bérlakásokat" - hangsúlyozta Szita Károly, aki sajnálatosnak nevezte, hogy a jövő évi költségvetésben sem szerepel ilyen célra elkülönített forrás.

A most átadott garzonlakások bérlőit 44 pályázó közül választották ki. A fiatal párok mindegyike lakáscélú előtakarékosságot vállalt, hogy a későbbiekben maguk tudják megoldani a lakhatásukat. A lakások átlagos bérleti díja kilencezer forint, az előtakarékosság összege a lakások alapterületétől függően változik, átlagosan 28 ezer forint.

Kapcsolódó elemek