Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Települések tüntetése a Kossuth téren

Demonstrációt tartottak az önkormányzatok az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen a Kossuth téren, október 10-én szombaton. A fidesz.hu élőben közvetítette az eseményt.


Dátum: 2009-10-09 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:34.054909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstráció az egészségügyi gondokról, a gyermekétkeztetésről, a kistelepülések problémáiról, a fogyatékkal élők nehézségeiről fog szólni. Az eseményen többek között felszólalt Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere.

Nincs tovább!

Azért folyamodtunk a tüntetéshez, mert kifogytunk az eszközökből, nincs tovább - kezdte beszédét Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere. A városvezető külön köszöntötte a demonstráción résztvevő MSZP-s és SZDSZ-es önkormányzati politikusokat. "Mert ez nem pártügy, ez az emberek közös ügye" - hangsúlyozta Kósa, arra emlékeztetve: 2002 óta a kormány folyamatosan becsapta az önkormányzatokat. A honatya szerint "megérte" a szombat délelőttöt itt tölteni, ugyanis a szocialisták a tüntetés bejelentésére meghőköltek, és a gyermekéheztetés területén visszakoztak.

Kapcsolódó elemek