Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltólistára került az ízesített cigaretta

Betiltották az ízesített cigaretták és szivarkák gyártását, importját, árusítását és reklámozását Kanadában, mert kiskorúakat csábíthat a dohányzásra. A döntés ellen a dohányipar és az amerikai dohánytermesztő államok tiltakoznak.


Dátum: 2009-10-10 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:38.350886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtökön életbe lépett jogszabályt mind a kormánypárt, mind az ellenzék támogatta. Dohányzásellenes csoportok szerint a többnyire gyümölcsízű cigarettákat úgy reklámozzák, mint az édességet, mindez pedig azt célozza, hogy a fiatalokat dohányzásra csábítsák. A dohányipar eközben azt nehezményezi, hogy a tiltás túlságosan széles körű, így indokolatlanul korlátozza például az Egyesült Államokból érkező Burley típusú dohányok importját is.

A dohánytermesztő amerikai szövetségi államok politikusai is megkongatták a vészharangot: azt állítják, hogy a tiltás amerikai munkahelyek megszűnését eredményezheti. Reakciójukban a dohányzásellenes szervezetek ugyanakkor azzal érveltek, hogy Kanada egyáltalán nem importált Burley-dohányt 2007-ben és 2008-ban, és az amerikai típusú cigaretták a kanadai piac mindössze egy százalékát fedik le. A kanadai jogszabály szigorúbb, mint a múlt hónapban az Egyesült Államokban elfogadott hasonló tiltás, mivel a szivarkákra is kiterjed. Egyik korlátozás sem vonatkozik azonban a mentolos dohányárura.

Kapcsolódó elemek