Nincs tovább!
Azért folyamodtunk a tüntetéshez, mert kifogytunk az eszközökből, nincs tovább - kezdte beszédét Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere.
Dátum: 2009-10-10 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:41.698174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bajnai Gordont egyedül a hiánycél érdekli - szögezte le a városvezető, kiemelve: amióta a szocialisták kormányoznak, mindig hiány van, céljaik pedig nincsenek. Mint mondta, ez a kormány teljes mértékben alkalmatlan feladatára. Példaként említette, hogy miközben százezer gyermek éhezik, mobiltelefonok beszerzésére van pénz, gyerekétkeztetésre azonban nem!
Magyarországnak sok mindene van, de válságkezelő kormánya nincs - jegyezte meg Kósa Lajos, aki magyarázatképpen hozzátette: Bajnai Gordon már korábban bejelentette, hogy "lelép", nem vállalja tovább. A polgármester ugyanakkor felhívta a figyelmet, összefogással azonban Magyarország ki tud jutni a bajból.
Kósa Lajos egy 12 pontos kiáltványt olvasott fel, melyet hétfőn a Parlamentben is ismertetni fog.
1. Minden önkormányzat alapvető célja polgárainak jólétének és biztonságának megteremtése.
2. Minden önkormányzatnak joga van az élethez, sorsáról csak lakói dönthetnek.
3. A magyarok legfontosabb városa a főváros, Budapest.
4. Minden falu, város és megye a mi közös örökségünk, értékünk.
5. A legfontosabb városnak, Budapestnek kötelessége kiállni a legkisebb faluért is.
6. Minden településnek joga van az iskolához.
7. Minden településnek joga van templomához és kultúrájához.
8. Minden településnek joga van legalább egy rendőrhöz, ha ezt az állam nem biztosítja, joga van megszervezéséhez.
9. A kormány csak úgy adhat kötelező feladatot az önkormányzatok számára, ha azoknak feltételeit biztosítja.
10. Minden önkormányzatnak joga van a vagyonház.
11. Minden önkormányzatnak joga van a jövedelmhez.
12. Minden önkormányzatnak joga van az ellenállásra a törvényes keretek között, ha az állam létet, a törvényességet vagy az alkotmányosságot veszélyezteti.
Egy mindenkiért, mindenki egyért, így fogjuk Magyarországot újjáépíteni - zárta beszédét Kósa Lajos.