Az egészségügy minden porcikája beteg
A magyar egészségügyet a hatalom bitorlói teljesen szétverték az utóbbi 7 év során. Reformnak csúfolják az általános, teljes leépítést. A kormány útját értelmetlen átszervezések, felszerelés- és eszközhiány, reménytelen várólisták mutatják - szögezte le beszédében Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház igazgató főorvosa.
Dátum: 2009-10-10 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:43.100293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mára oda jutottunk, hogy a kórházak a puszta fennmaradásért küzdenek. Az önkormányzatok próbálnak ugyan segíteni, hogy ne álljon le a műtő, ne kerüljön lakat az egészségházra, de a helyzet egyre kilátástalanabb - tájékoztatott Kovács József. Az egészségügy helyzete egyszerű kutyakomédia: csak idén négyszer változtatták meg az anyagi támogatások rendszerét, mégis azt kell mondanunk, hogy 2009-ben a magyar egészségügy minden egyes porcikája beteg - hangsúlyozta.
A Békés megyei kórház igazgatója emlékeztetett: a kormány a kórházak megmentéséért látszólag mentőövet dobott, azonban valójában az sem más, mint manipuláció. A kért 25,5 milliárdos keret helyett két lépésben utalandó, összesen 10 milliárd forintos támogatást állapítottak meg, ami nem több annál, mint az idén elvont óriási összeg tizedének visszaadása - tette egyértelművé.
Itt az ideje, hogy a csőd őrei elhagyják a hajót, mielőtt végleg elsüllyesztik az országot! - tette hozzá Kovács József.