A Fidesz reagálása Lendvai Ildikó közleményére
Dátum: 2009-10-10 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:43.470298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lendvai Ildikónak akkor lesz bármilyen jogalapja "nácizni", ha kizárja pártjából Pásztor Tibort, aki blogjában "díszzsidókról" írogatott, vagy éppen Gyurcsány Ferencet, aki minden nap egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától. Fontos lenne az is, hogy a szocialistáknál a jövőben ne készüljenek olyan pártprogramok, melyek bevallottan "a rasszista MSZP-tagok" igényeit hivatottak kielégíteni.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője