Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvainak nincs jogalapja "nácizni"

Lendvai Ildikónak akkor lesz bármilyen jogalapja "nácizni", ha kizárja pártjából Pásztor Tibort és Gyurcsány Ferencet - áll Cser-Palkovics András közleményében.


Dátum: 2009-10-10 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:44.144439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lendvai Ildikónak akkor lesz bármilyen jogalapja "nácizni", ha kizárja pártjából Pásztor Tibort, aki blogjában "díszzsidókról" írogatott, vagy éppen Gyurcsány Ferencet, aki minden nap egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától - fogalmazott a Fidesz helyettes szővivője.

Fontos lenne az is, hogy a szocialistáknál a jövőben ne készüljenek olyan pártprogramok, melyek bevallottan "a rasszista MSZP-tagok" igényeit hivatottak kielégíteni - tette hozzá Cser-Palkovics András.

Kapcsolódó elemek