Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista kifizetőhelyek az energiaszektorban

Az energiaszektor immáron dokumentumokkal is bizonyítható módon a baráti kifizetőhelyek láncolatának részévé vált - közölte Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján. Rövidhír.


Dátum: 2009-10-11 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:50.147933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szocialista kifizetőhelyek az energiaszektorban (Bencsik János)

Tatabánya polgármestere Kapolyi László szocialista párti képviselőre utalva azt mondta, hogy "a szociáldemokrata iparmágnás" tulajdonában álló System Consulting máig nem fizette ki a 10 hónappal ezelőtt átvett mintegy 1,2 millió euró értékű villamosenergiát.

Bencsik szerint ennyi ideje várnak bányászok és erőműdolgozók ezrei arra, hogy az általuk előállított és leszállított villamosáram után megkaphassák annak ellenértékét is.

Ugyancsak a szocialista képviselő gazdasági érdekei húzódnak meg amögött, hogy az MVM nem tud befizetni a költségvetésbe 20 milliárd forint osztalékot sem - hangsúlyozta.

Mint elmondta, ennek a hátterében az áll, hogy az "iparmágnáshoz közelálló" egyik kisrészvényes el akarta adni egy darab MVM-részvényét a System Consultingnak, de a villamosművek elővásárlási szándékot jelentett be.

Tájékoztatása szerint a kistulajdonos ezért megtámadta az MVM közgyűlésének a határozatait a bíróságnál, amely 2010. január 10-re írta ki az első tárgyalást, addig pedig felfüggesztette az összes MVM-határozatot, így a cég a 20 milliárd forint osztalékot nem tudja befizetni a büdzsébe.

Ez az összeg elegendő lenne a kórházi igények és távhőszolgáltatás kedvezményes áfakörbe történő átcsoportosításának egyidejű végrehajtására - jegyezte meg a politikus.

A kormány eközben - tette hozzá - sorsára hagyja az ágazatban dolgozókat, a Vértesi Erőműnél idén például 800 fős leépítésre kerül sor.

"Pedig pénz lenne, hiszen offshore cégek hálózatán keresztül a Magyar Villamos Művek korábbi vezetésének időszakában adriai szállodákba, kajmán-szigeteki offshore cégek számlájára, szocialista borospincékbe vándoroltak az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek közösségi forrásai" - fogalmazott.

Ezzel összefüggésben Kapolyi egy korábbi sajtónyilatkozatát felidézve azt mondta, hogy az MSZP-s politikus a szerbiai Loznicában tervezett gázerőmű-beruházás során létrejött gazdasági társaságban 50 százalékos tulajdonrészt szerzett.

Bencsik szerint a beruházás kapcsán létrejött projekttársaság tulajdonosi körében szereplő Bauer Investment "megegyezik azzal a céggel, amelynek a számláin tíz milliárdos összeg landolt az MVM-ből kiindulva a vásárosnaményi Kárpát Energo projektcégen keresztül".

Bencsik János úgy vélte, hogy a kormány eddig semmilyen lépést nem tett az "eltüntetett pénzek" visszaszerzése érdekében, pedig Bajnai Gordonnak semmi mást nem kellene tennie, mint hátrafordulnia a parlamentben és szólni a mögötte ülő szociáldemokrata iparmágnásnak, működjön közre abban, hogy ezek a közösségi források visszakerüljenek az MVM-hez és az állami költségvetéshez.

A Fidesz hétfőn interpellációs blokkban kíván rámutatni a parlamentben "ezekre a visszásságokra" - közölte Bencsik János.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2993, 'source_type': 'media', 'source_id': 3742, 'target_type': 'article', 'target_id': 93368, 'relation_type': 'describes'}