Szabolcsi egészségügyiek a kórháztörvény-javaslat ellen
Nemet mondanak az egészségügyi intézményekről szóló, úgynevezett kórháztörvény-javaslatra az ágazat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dolgozói, akik tiltakozásként aláírásgyűjtési akcióba, valamint országos demonstráció szervezésébe kezdenek hétfőn.
Dátum: 2003-04-26 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:50.302085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balogh Gábor, a megyei orvosi kamara elnöke szombaton elmondta: a szabolcsi egészségügyi dolgozók pénteken fórumon vitatták meg a törvényjavaslat várható hatásait, s úgy foglaltak állást, hogy elutasítják az előterjesztésben foglaltakat.
Egyben döntöttek arról, hogy felhívással fordulnak az állampolgárokhoz és az egészségügy valamennyi szereplőjéhez, s felszólítják őket a tiltakozás minden eszközének az igénybe vételére.
A Szabolcs megyei kamarai vezető hangsúlyozta: véleményük szerint a törvényjavaslat a közkórházak bezárásának és leépítésének veszélyét hordozza magában.
Ezért hétfőtől az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) égisze alatt aláírásgyűjtésbe kezdenek minden olyan településen, ahol kórház működik.
Megkezdik továbbá egy országos demonstráció szervezését is, amelynek időpontjáról később döntenek.
Balogh Gábor hozzátette: el szeretnék érni, hogy az illetékes tárca vonja vissza a javaslatot és készítsen újat a szakma bevonásával, s azt nyújtsa be az Országgyűlésnek.
MTI - fidesz.hu