Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EB kötelezővé tenné az energiafelhasználás csökkentését

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a tagországok számára az energiafelhasználás meghatározott mértékű csökkentését az Europolitique internetes lap értesülése szerint.


Dátum: 2009-10-12 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:52:57.348645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió tagországai tavaly decemberben abban állapodtak meg, hogy 2020-ig az 1990. évihez képest 20 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, 20 százalékkal mérséklik a megújítható energia arányát a termelésben, és ugyancsak 20 százalékkal csökkentik az energia felhasználását. A CO2 kibocsátásra, illetve a megújítható energia részarányára vonatkozó vállalás betartása kötelező a tagországok számára, a felhasználás csökkentésére vonatkozó ígéret azonban nem.

A lap által megszerzett dokumentum szerint a bizottság ezt a vállalást is kötelezővé akarja tenni. A bizottság azt is tervbe vette, hogy kezdeményezi mintegy 15 millió lakóingatlan korszerűsítését az unióban az energiahatékonyság növelése céljából. A lakásokra jut az európai energiafogyasztás 40 százaléka, és a széndioxid-kibocsátás 36 százalékáért felelősek.

Kapcsolódó elemek