Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A polgári kormány stabilizálta a gazdaságot

Az elmúlt négy esztendő eredményei igazolták a polgári kormány azon elképzelését, miszerint a gazdaságot nem megszorító intézkedésekkel, hanem a növekedés felgyorsításával kell stabilizálni - közölte csütörtökön Kecskeméten Glattfelder Béla.


Dátum: 2002-03-08 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:15.917474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára a városházán tartott fórumon rámutatott: az infláció, az 1998-as 14,7 százalékkal szemben 5-6 százalékra csökkent.

A lakáshitelek kamata az 1998. évi 25 százalékkal szemben évről évre mérséklődött, jelenleg az államilag támogatott új lakások építése, vásárlása esetén 3 százalék körüli, a használt lakások vásárlásához pedig ez évtől 10-ről 6 százalékra csökkent a kamat.

Az utóbbi két évben megduplázódtak - 50 ezer fölé emelkedtek - a benyújtott építési engedélyek, tavaly az előző évnél 8 ezerrel több lakás épült fel.

A Széchenyi-tervnek köszönhetően 28 ezer munkahely jött létre az országban, és 7 ezer bérlakás épült fel - mondta.

Glattfelder Béla megjegyezte: Magyarországon 16 éven át nem épült bérlakás, azelőtt is csak a legnagyobb településeken, "arra pedig még példa sem volt az országban, hogy az állam az újon kívül használt lakás vásárlásához is adjon kamattámogatást".

A GM államtitkára emlékeztetett arra is, hogy a lakáscélú hitel törlesztésének terheit ellensúlyozó, az adóból leírható kedvezmény felső határa a tavalyi 35 ezer forint helyett az idén már 240 ezer forint lesz.

Glattfelder Béla - a Széchenyi Terv pályázati lehetőségeit részletesen ismertetve - kiemelte az energiatakarékosságot célzó, a költségek egyharmadát kitevő támogatásokat, amelyekre önkormányzati vagy magántulajdonban lévő házak utólagos hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére vagy például fűtéskorszerűsítésére lehet pályázni.

Sajnálattal szólt arról, hogy az országban mindössze 5 olyan önkormányzat van - köztük a kecskeméti -, amely élt a fenti lehetőséggel. - Csak az eddig nyújtott támogatásokkal megvalósult átalakítások, korszerűsítések hozzávetőleg 27 ezer család egész évi energiaszükségletének megfelelő megtakarítást eredményeztek - mondta végezetül Glattfelder Béla.

Kapcsolódó elemek