Szász csak gyanús volt
Egyelőre nincs ok az MSZP holdudvarához tartozó Szász András kihallgatására, ugyanis az ORFK nem jutott olyan adathoz, melynek alapján gyanúsítottként hallgatnák ki a Nádor '95 Rt. egykori vezetőjét. Szász, aki mostanában többször feltűnt az országban, korábban is csak gyanús volt, nem gyanúsított, hiába adtak ki ellene nemzetközi körözést - tudta meg a Magyar Nemzet.
Dátum: 2003-04-26 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:51.227787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Liszka Károly ezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) helyettes vezetője úgy tájékoztatott: csak az ügyészség által szabott nyomozati feladatok elvégzése után dönthetnek Szász András gyanúsítotti kihallgatásáról.
Emlékezetes: Szász vállalkozása a Horn-Kuncze-kormány idején kétes körülmények között részt vállalt a hazai titkosszolgálatok számára lehallgató-berendezések beszerzésében. Az eszközökre az MSZP-s körökben otthonosan mozgó Erős János mint a Kereskedelmi és Hitelbank vezetője 33 millió dolláros "áthidaló devizahitelt" nyújtott. (Erős János jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank vezetője.) Az összegből a cég 12 millió dollárral máig nem tudott elszámolni, ezt a gyanú szerint saját célra használta fel. Az üzletember az Orbán-kabinet hatalomra kerülését követően külföldre távozott. Korábban még ügyvédje, Bárándy György is úgy nyilatkozott: nem tud ügyfele tartózkodási helyéről, akivel ő is csak telefonon tartja a kapcsolatot.
A Magyar Nemzet kérdésére, hogy ismeri-e a rendőrség Szász András tartózkodási helyét, Liszka Károly ezredes kijelentette: mivel a nevezett nem gyanúsítottja az ügynek, ezért semmi közük ahhoz, hogy hol tartózkodik. Kiemelte: a korábbi nyomozás során azért zárták le a vizsgálatot, mert a hosszú ideje tartó Nádor-ügy során soha nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy bűncselekmény történt volna.
A nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség szóvivője, Borbély Zoltán elmondta: a Szász András által felvett bankhitel felhasználásával kapcsolatban csalás, csempészet bűntette és más bűncselekmények miatt továbbra is ismeretlen tette ellen folyik a nyomozás. Hozzátette: az ügyészség tavaly áprilisban Szász ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, mivel vele szemben korábban a személyre szóló alapos gyanú megállapítható volt, de gyanúsítottként sem korábban, sem a pótnyomozás elrendelését követően nem hallgatta ki a rendőrség.
Swendt Pál - Magyar Nemzet