Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány a bankok oldalára áll

Alpári módon, a bankok oldalára állva reagált a Bajnai-kormány a legnagyobb ellenzéki párt azon felvetésére, hogy a leendő Fidesz-kormány idején nem fordul majd elő, hogy nehéz helyzetbe került családok feje fölül elárverezik a házat - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hétfőn, az MTI-vel.


Dátum: 2009-10-12 22:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:08.978876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki képviselő a kormányszóvivő hétfői nyilatkozatára utalt, amelyben Szollár Domokos középkori feudális úrnak nevezte azt, aki a kilakoltatásokat jogszabályi úton kívánja megállítani. A kormányszóvivő Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének kijelentésére reagált, aki leszögezte, hogy kormányra kerülésük esetén, egyik első intézkedésük lesz a nehéz helyzetbe került családok kilakoltatásának, valamint ingatlanuk elárverezésének leállítása.

Cser-Palkovics András szerint a Bajnai-kormány embertelensége hétfőn újra lelepleződött, mivel ahelyett, hogy végre tennének valamit a kilakoltatások ellen, a Fideszt támadják.

Megígértük, hogy a leendő Fidesz-kormány idején nem fordul majd elő, hogy nehéz helyzetbe került családok feje fölül elárverezik a házat, ezt ugyanis a szocialisták eddig nem tudták megoldani - fűzte hozzá a képviselő.

Kapcsolódó elemek