Jelentős előrelépés a jelnyelvről szóló törvény
Zsigó Róbert a magyar jelnyelvről és annak használatáról szóló törvényjavaslat részletes vitájában méltatta, hogy a törvény önálló, természetes nyelvként ismeri el a jelnyelvet.
Dátum: 2009-10-13 07:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:10.889278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez - mint mondta - azért fontos, mert a siketeknek, hallássérülteknek ez az anyanyelvük. A Fideszes képviselő bizakodásának adott hangot annak kapcsán, hogy a törvényjavaslatot a kormány szakmai, politikai szervezetekkel egyeztetve nyújtotta be, és széleskörű konszenzus övezi.
Az oktatási bizottság által benyújtott módosító javaslatot ismertetve elmondta: abban azt kezdeményezik, hogy amint kiderül, hogy egy gyermek siket, az orvos azonnal tájékoztassa a szülőket, hová fordulhatnak gyermekük korai fejlesztése érdekében. Ezen túlmenően - tette hozzá - sürgetik a fogyatékosságról szóló törvény olyan módosítását, amely nemcsak a siketség, hanem minden fogyatékosság esetében kötelezné az orvost, hogy tájékoztassa a hozzátartozókat a korai fejlesztési lehetőségekről.
Hirt Ferenc (Fidesz) aggályait fejezte ki amiatt, hogy a 2010-es költségvetés nem biztosítja a törvényjavaslatban megfogalmazott feladatok pénzügyi fedezetét.
A törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról a parlament a következő ülésnapján dönt.