Az iskolatejet is elveszik a gyerekektől!
A Bajnai-csomag sunyin és gyáván pont azoktól vesz el, akik a legvédtelenebbek és akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ilyen mély válságba került - jelentette ki Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-10-13 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:16.763469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mai lapinformációk szerint lényegében megfelezi, félmilliárd forinttal csökkenti a jövő évi költségvetés tervezete az iskolatej támogatására fordítható juttatás összegét - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Ágh Péter. Hozzátette: a következő évi költségvetésben 400 millió forint szerepel erre a célra, szemben az idei 900 millió forinttal.
Ennek alapján azt láthatjuk, hogy régen volt ilyen sunyi kormánya és költségvetése Magyarországnak, mint most - jelentette ki, hozzátéve, a Bajnai-csomag sunyin és gyáván pont azoktól vesz el, akik a legvédtelenebbek, legkiszolgáltatottabbak, és főleg, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ilyen mély válságba került.
A fideszes képviselő felidézte: az MSZP a Bajnai-csomaggal sunyi módon el akarta venni a gyermekektől a menzatámogatás kétharmadát. Hozzáfűzte: csak a hangos és elkeseredett tiltakozás kényszerítette őket rá, hogy ettől elálljanak, ezt visszavonják.
Nem telt bele egy hét, itt az újabb gyermekeket sújtó intézkedés - jegyezte meg, hozzátéve: elveszik a gyermekektől az iskolatej támogatására fordítható összeg felét. Ennek következtében számos önkormányzat a jövőben nem tudja majd biztosítani az iskolatejet több mint 120 ezer gyermeknek, hiszen ez az összeg a következő év első felére elég.
Úgy látjuk, hogy ebben a helyzetben ennek a sunyi kormánynak most már tényleg félre kell állnia, hiszen minden nap derülnek ki újabb megszorítások - húzta alá Ágh Péter.