Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP képviselői megvédték az MDF vezetőit

Az MSZP és az MDF egymás cinkosai, egymás bűntársai abban, hogy a politikai célokra használták és használják fel a titkosszolgálatokat - jelentette ki Cser-Palkovics András a mentelmi bizottság ülése után.


Dátum: 2009-10-13 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:18.402032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésén nem javasolta a parlamentnek, hogy függessze fel Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát - jelentette be Géczi József Alajos, a bizottság szocialista elnöke az ülés után újságíróknak. Négy képviselő szavazott a mentelmi jog felfüggesztése mellett és négy képviselő ellene. Az ülésen nem vett részt a bizottság tagjai közül Bőhm András SZDSZ-es képviselő és Dávid Ibolya MDF-es politikus, elment viszont a tanácskozásra Herényi Károly.

Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes tagja az ülés után úgy fogalmazott: időhúzás volt a szocialista tagoktól, hogy újabb iratokat kértek be az ügyészségtől. Sok mindent elárul az ügyről az, hogy a bizottság a júniusi beadványt követően, október közepén döntött - tette hozzá.

A mentelmi bizottság mai döntésével a bíróság szerepét próbálta eljátszani - jelentette ki. Hozzátette: "az MSZP képviselői megvédték az MDF vezetőit, egyértelművé téve azt, hogy az MSZP és az MDF egymás cinkosai, egymás bűntársai abban, hogy a politikai célokra használták és használják fel a titkosszolgálatokat".

A mentelmi bizottság szeptember közepén kért további iratokat a két MDF-es politikus ügyében azért, hogy az ügyészség világítsa meg a gyanúnak azt a részét, amely a kényszerítésre vonatkozik.

Kapcsolódó elemek