Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lépcsőzetesen csökkentenék a pécsi vízdíjat

Novembertől több mint három százalékkal csökkenhet Pécsett a lakossági ivóvíz díja, annak köszönhetően, hogy októbertől egy új, teljes mértékben városi tulajdonban lévő cég a szolgáltató.


Dátum: 2009-10-13 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:23.225179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tettye Forrásház Zrt. közben hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a rendőrségen, miután kiderült, hogy a Pécsi Vízmű a felelőtlen kötelezettségvállalásai miatt egymilliárd forint adósságot halmozott fel.

Az infláció- és az áfaemelés ellenére is csökkenhet Pécsett a lakossági ivóvíz díja, miután a szolgáltatás teljes egészében önkormányzati tulajdonba került. Számítások szerint annyit tudnak árcsökkentésre fordítani, amennyit az eddigi francia kisebbségi tulajdonos menedzsment díj jogcímen kivett a közös kasszából.

"3,2 százalékos csökkentést javaslok majd a közgyűlésnek, hogy erről a csütörtöki testületi ülésen a közgyűlés döntsön. Ez azt jelenti, hogy a mostani hatályos 407 forint/köbméter helyett 394 forint/köbméteres tarifa szerepelne, ennek a hatályba lépése terveink szerint november elseje lenne. Ez 13 forint/köbméter csökkenést jelent" - közölte Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere.

2010-re is csökkenést terveznek

Páva Zsolt azt mondta, áremelést 2010-ben sem terveznek, sőt, inkább tovább csökkentenék a tarifát. A Tettye Forrásház Zrt. vezetője pedig elmondta, hogy a korábbi szolgáltató ellen rendőrségi feljelentést tesznek.

"Alapos gyanúnk van a hűtlen kezelésre, arra, hogy a leányvállalati rendszer kiépítésére felvett hitelek és kezesség kötelezettségvállalás kapcsán közel egymilliárd forint adósság állományt halmozott fel a Pécsi Vízmű Zrt., amely helyzet oda vezetett, hogy ahogy azt a Pécsi Vízmű Zrt. vezérigazgatója is elismerte, zárolták a számláikat" - nyilatkozta Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója.

Pécsett a vízszolgáltatás zavartalan, a kialakult rendkívüli helyzet miatt azonban a tisztiorvosi szolgálat laboratóriuma naponta ellenőrzi a víz minőségét.

Kapcsolódó elemek