Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP gyáva és rókalelkű

A Fidesz a ciklus végéig semmiképpen nem adna főpolgármester-helyettest - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a párt budapesti frakcióvezetője. Tarlós István azután beszélt erről, hogy Demszky Gábor főpolgármesterrel tárgyalt.


Dátum: 2009-10-14 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:33.976389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Amit most a budapesti MSZP művel, azt egy szóval lehetne jellemezni: rókalelkűség" - kommentálta a fővárosi szocialisták döntését a budapesti koalícióból való kilépésről Tarlós István, aki hozzátette: az MSZP gyáva módon elhagyja a hajót.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki az MSZP kilépése után tárgyalt Demszky Gáborral, elmondta: az ellenzéknek sem érdeke, hogy az intézmények ne tudjanak működni és ne jussanak a pénzükhöz, "ha az MSZP a költségvetéssel zsarolná a főpolgármesteren keresztül a fővárost".

Tarlós István kizárta, hogy a Fidesz főpolgármester-helyetteseket adjon. "A Fidesz nem vesz részt abban a végrehajtó hatalomban, amit az MSZP-SZDSZ-koalíció elrontott" - fogalmazott.

Kapcsolódó elemek