Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reagálás Török Zsolt megnyilvánulására

Török Zsolt jobban tenné, ha az MSZP székháza elé vonulna, és ott "rasszistázna" - reagált közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2009-10-14 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:38.030258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Török Zsolt jobban tenné, ha az MSZP székháza elé vonulna, és ott "rasszistázna" annak érdekében, hogy a szocialisták végre kizárják soraikból Pásztor Tibort, aki blogjában "díszzsidókról" írogatott, vagy éppen Gyurcsány Ferencet, aki minden nap egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától - emlékeztet a Fidesz helyettes szóvivője.

Török Zsolt a Jókai utcában szót emelhetne azért is, hogy a szocialistáknál a jövőben ne készüljenek olyan pártprogramok, melyek bevallottan "a rasszista MSZP-tagok" igényeit hivatottak kielégíteni - írja Cser-Palkovics András.

Kapcsolódó elemek