Debreceni módosító javaslatok a költségvetéshez
Debreceni módosító javaslatcsomagot nyújtott be a központi költségvetéshez a hajdú-bihari megyeszékhely három fideszes egyéni országgyűlési képviselője: Halász János, Kósa Lajos és Pósán László.
Dátum: 2009-10-14 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:53:42.369111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János és Pósán László szerdán Debrecenben, sajtótájékoztatón elmondta: Kósa Lajos a Fidesz elnökségi ülése miatt nem vehetett részt a tájékoztatón, de valamennyi módosító javaslatot hárman jegyzik.
Összesen 21 módosító indítványukban mintegy 5,5 milliárd forintos támogatásra tesznek javaslatot debreceni útfejlesztésekkel, oktatási és kulturális beruházásokkal kapcsolatban. A fideszes honatyák megjelölték a forrásokat is és indítványaik támogatására kérték fel a térség szocialista képviselőit.
Pósán László kifejtette: miután a kormány 120 milliárd - a Költségvetési Tanács szerint 197 milliárd - forintot kíván elvonni az önkormányzatoktól, nem valósulhat meg több fejlesztés, "ezért ami fontos, tegyük bele a központi büdzsébe".
A politikusok forrásként az orosz tulajdonban lévő Malév tervezett 40 milliárdos támogatását, a mobiltelefonokra és irodafejlesztésekre szánt 12 milliárdot és a közigazgatás korszerűsítése címen - Pósán László szerint "haveroknak szánt" - 43 milliárd forintot jelölték meg.
Kifogásolták a túlméretezett, 325 milliárd forintra tervezett költségvetési tartalékot is, szerintük "karcsúbb tartalék" is elegendő lenne.
Halász János emlékezetett arra, hogy javaslataikat évről évre benyújtják, de nyolc év alatt egyetlen hajdú-bihari képviselő sem akadt, aki - akár további módosításokkal - támogatta volna a helyi fejlesztési indítványokat.
"Ezek mind olyan tételek - útfejlesztés, színházrekonstrukció, közterületi világítás, lakótelepi rehabilitáció, iskolafejlesztés -, amelyeknél elengedhetetlen a központi kormányzati szerepvállalás" - mondta a politikus.
Megjegyezte azt is, hogy "a kormány iskolafelújítási programjából a több mint 100 oktatási intézményből álló debreceni oktatási intézményrendszer egyetlen fillért sem kapott".
Halász János és Pósán László reményét fejezte ki, hogy - a korábbi évektől eltérően - a térség szocialista képviselői ezúttal támogatják a debreceni fejlesztési indítványokat.