Megnyílt a fényírók fesztiválja
Megnyílt a fényírók nemzetközi fesztiválja szombaton Győrött; az immár 13. Mediawave központi témája: a nő a művészetekben.
Dátum: 2003-04-27 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:54.640223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hartyándi Jenő fesztiváligazgató elmondta: az összművészeti rendezvénysorozat filmversenyében 115 alkotást vetítenek. A versenyfilmeket - amelyek a teljes műfaji skálát felölelik - 57 ország 1240 nevezett alkotása közül válogatta ki az előzsűri.
A versenyben induló filmek mellett számos egyéb munkát is bemutatnak: lesz válogatás a visegrádi országok szociológiai dokumentumfilmjeiből, vetítenek háború- és erőszakellenes filmeket, valamint erotikus témájú munkákat is.
A május 3-ig tartó seregszemlén a film műfajához számos egyéb művészeti ág kapcsolódik.
A zene és a színház területén is a nők dominálnak az idén. A fesztiválon fellépő vendégek között köszönthetik az érdeklődők egyebek között Wim Mertens világhírű belga zeneszerzőnőt és a Mephista nevű nemzetközi női zenekart.
A dzsessz, az etno és az alternatív zenei koncerteken az európai hírű előadók mellett számos fiatal tehetség is bemutatkozik.
Az eseménysorozat keretében rendezik meg a Tánchullámok elnevezésű nemzetközi kortárs és orientális táncfesztivált, amely a hazai és a környező országok táncművészetéből ad áttekintést.
A képzőművészeti programok között kap helyet az első magyar látványtár női tematikához társuló tárlata. A bemutatón mintegy 40 alkotó másfélszáz munkáját láthatják az érdeklődők.
A Mediawave Győrből indult, ám programjainak a magyarországi települések mellett szlovákiai, romániai és szerbiai városok is helyet adnak. Ily módon a fesztivál Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb művészeti találkozójává vált.
A fesztiválhoz hagyományosan kötődő történeti konferenciát ezúttal is Győrött rendezik meg. A címét Könyves Kálmántól kölcsönözték: "Minden nő boszorkány, de nem minden boszorkány nő", utalva a programsorozat központi témájára.
MTI - fidesz.hu