A gazdagoké a jövő évi költségvetés
A jövő évi költségvetés a gazdagok költségvetése Navracsics Tibor szerint. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Pécsett tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy új büdzsé készül, ha pártja jövőre győz az országgyűlési választásokon.
Dátum: 2009-10-15 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:05.771432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bár a költségvetés még formálódik, az alapadatokból már látni lehet, hogy 2010 Magyarországa a gazdagok Magyarországa lesz, mert a kormány azoknak kíván életesélyt nyújtani, akik tehetősek, vannak tartalékaik, túl tudják élni e nehéz időket. Mindazoknak pedig, akik bármilyen segítségre szorulnak, kissé reménytelen lesz a helyzetük 2010-ben" - mondta a politikus.
Úgy vélte, hogy ez még akkor is így van, ha a kormány az egyre erősödő civil ellenállástól visszarettenve mintha visszaállítaná a gyermekétkeztetéstől elvett pénzt, mintha a tervezettnél nagyobb összeget akarna adni a fogyatékosoknak.
Megjegyezte: a számok láttán alapos a gyanú, hogy a kormány nem egész évre, hanem a választásokig, azaz csupán négy hónapra tervezett költségvetést.
"A kormány olyan vállalásokat tesz, illetve olyan elvonásokat érvényesít, amely egész évre kivetítve fenntarthatatlanná teszik a költségvetést. Valószínű, úgy gondolja, hogy csak pár hónapot kell lefednie a terveivel, és aztán az új kormány birkózzon meg valahogy a finanszírozási problémákkal" - mondta.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Fidesz sikeres jövő évi választási szereplése esetén szükségesnek tartja egy új költségvetés készítését az akkor aktuális számokkal.
"Az új büdzsének az új irányokat is ki kell jelölnie, azaz a gazdaság növekedésének beindítását, kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását, munkahelyteremtés lehetőségeinek megnyitását" - fogalmazott.
Hozzáfűzte: lehet, hogy ezen intézkedések a nehéz gazdasági környezetben nem teszik lehetővé olyan pénzek átcsoportosítását, amelyekkel látványos változás érhető el, de ahhoz elég, hogy a választóknak jelezze egy új gazdaságpolitika kezdetét.