Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minőségi politika

2006-ban a Nem segítjük hatalomra Orbán Viktort! A táblát ugyanazok a következetes, kiszámítható politikusok rakták ki, akik most saját egzisztenciájuk, politikai túlélésük reményében egyezséget ajánlanak.


Dátum: 2009-10-16 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:08.515197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Herényi Károly, az MDF elnökségi tagja megszólalt. Márpedig, ha ő beszél, arra érdemes odafigyelni, elvégre a honi politikai élet egy olyan szereplőjéről van szó, aki már hosszú évek óta bizonyította józanságát, tisztánlátását, akinek egyenessége példaértékű a magyar közéletben.

Nos, Herényi azt mondta: kibékülne, mi több, koalícióra lépni is hajlandó lenne pártja a Fidesszel. Mindezt persze nem azért tenné, hogy a tulipános csapat újra besompolyogjon a hatalomba - á, dehogy! Csupán az ország iránt érzett aggodalom diktálja ezt a lépést, mert bizony - mint ahogyan azt a nagy formátumú politikus mondta - elég csúnya dolgokat vetítene előre, ha a Fidesz egymaga kormányoz. És hogy melyek lehetnek azok a csúnya dolgok, azt is nevén nevezte: attól tart, hogy Magyarország a koncepciós perek országa lesz a választások után, és ezzel szemben csak az MDF - mint minőséget (sic!) képviselő párt - kínálhat biztonságot.

Értem én Herényi úr aggodalmát, elvégre egy elsöprő Fidesz-győzelemmel járó számonkérés azokat a jó barátokat érintheti, akik az MDF mentoraként kiálló MSZP-be és annak holdudvarába tartoznak. Vagyis azokért a már eddig is sok szívességet tevő szocialistákért aggódik a lánglelkű politikus, akik éppen a napokban vétózták meg, hogy neki és pártelnö­kének, Dávid Ibolyának felfüggesszék a mentelmi jogát. Ezért vállalná el a demokratikus fék nehéz és hálátlan szerepét az MDF, ami valóságos kín egy olyan dinamikus pártnak, amely a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint már két százalékon áll.

Mindezt csak megerősíti a tulipános csapat házi ideológusa, aki írásában azt fejtegeti: a Fidesz csúnya mennyiségi szemléletét csupán egy minőségi politika tarthatja kordában, és csak ez hozhat hosszú távon életképes együttműködést. Nyomban hozzáteszi, hogy a Fidesznek két választása van: vagy az MDF-fel működik együtt, vagy a Jobbikkal. Az, hogy létezik egy harmadik út is, miszerint egymaga is megoldhatja a feladatokat, arról valahogy nem esett szó.

A minap egy olyan képet tett elém fotós kollégám, amely még a 2006-os választások előtt készült az MDF-székház udvarán. Szép nagy táblára zöld betűkkel volt odapingálva a szentencia, hogy minden párttag és arra járó jól vésse az agyába a hitvallást: Nem segítjük hatalomra Orbán Viktort! A táblát ugyanazok a következetes, kiszámítható politikusok rakták ki, akik most saját egzisztenciájuk, politikai túlélésük reményében egyezséget ajánlanak.

Kapcsolódó elemek