Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fél éves a Bajnai-kormány - a Fidesz véleménye


Dátum: 2009-10-16 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:08.910696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bajnai Gordon elveszítette józan ítélőképességét.

Fél éves ténykedése a gyurcsányi politika egyenes folytatása, hazugságokkal, trükközésekkel, értelmetlen, felesleges megszorításokkal. A korrupció, a lopás folytatódott, össze is omlott a súlya alatt a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció. A munkanélküliség nemsokára átlépi a 10 százalékot, Bajnai alkalmatlansága miatt újabb tízezrek veszítették el munkahelyüket.

Míg a környező országok gazdasága jövőre már növekedni fog, Magyarországon minden elemző további csökkentésre számít. Mindezt Bajnai Gordon megtetézi egy életveszélyes költségvetéssel: 1,8 milliárd forintot von el a tűzoltóságtól, a mentéstől 400 millió forintot, a rákbetegek szervezeteinek nem adnak támogatást 2010-ben. A vasúttól 40 milliárd forintot vonnak el, bezárnak több vasútvonalat. 55 milliárd forinttal kevesebb jut fűtéstámogatásra, a nyugdíjasoktól pedig újabb 80 milliárdot vesznek el. És ez csak néhány példa. Bajnai Gordon sürgősen vonja vissza a költségvetést, és végre álljon félre a változás útjából!

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek