Írországban lezárult a Lisszaboni Szerződés ratifikációja
Az ír államfő aláírta csütörtökön a Lisszaboni Szerződés ratifikációját lehetővé tevő alkotmány-kiegészítést, s ezzel Írországban hivatalosan is lezárult az Európai Unió intézményrendszerét megreformáló dokumentum megerősítése - közölte az államfői hivatal.
Dátum: 2009-10-16 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:09.656768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mary McAleese két héttel az írországi népszavazás után látta el kézjegyével az ír alkotmány vonatkozó, 28. kiegészítését.
Az október 2-án tartott megismételt referendumon az írek meggyőző - kétharmados - többsége az EU-szerződés elfogadása mellett szavazott.
Október 10-én Lech Kaczynski aláírásával a lengyel ratifikációs folyamat is lezárult. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépéséhez már csak a cseh államfő kézjegye hiányzik. Václav Klaus a szerződés aláírása előtt azt követeli az uniótól, hogy Csehországot mentsék fel az európai emberi jogi charta hatálya alól.