A Lisszaboni Szerződés jótékonyan hat a gazdaságra
Schmitt Pál a Geneva Group International pénteki konferenciáján kijelentette, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépése jótékony hatással lesz Európa gazdaságra is.
Dátum: 2009-10-16 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:13.767972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament alelnöke kifejtette, az EU új alapokmányának két héttel ezelőtti elfogadása az írországi népszavazáson optimizmussal tölti el a válságokkal szembesülő Európát, mivel annak életbelépése lehetővé teszi az intézményi reformok végrehajtását. A Lisszaboni Szerződés elfogadása megszünteti az Európai Uniót évek óta sújtó bénultságot, és lehetővé teszi a hatékonyabb közösségi fellépést a gazdaság újraindítására - jelentette ki Schmitt.
Schmitt Pál meggyőződése, hogy a ratifikációt immár egyedüliként elutasító Csehország is hamarosan jobb belátásra tér, mivel egyetlen tagország nem akadályozhatja meg az uniós intézmények jobb működését. Mint mondta, a Lisszaboni Szerződés felértékeli az Európai Parlament szerepét, mivel a jövőben minden jogalkotás az ún. együttdöntési eljárás keretében folyik, amelyben a Tanács és a Parlament közösen dönt a közösségi törvényjavaslatokról.
Schmitt a továbbiakban részletesen szólt a sportról, mint a fiatalok nevelésének egyik legfontosabb eszközéről. Mint mondta, a Lisszaboni Szerződés e téren is újat hoz, mivel az EU alapokmányai közt elsőként említi meg a sportot, valamint annak sajátos jellegét. A sport uniós felértékelődését mutatja, hogy míg eddig kizárólag gazdasági tevékenységként értelmezték, ezután elismerik az önkéntes alapon való szerveződést, illetve kiemelkedő társadalmi szerepét és nevelésében betöltött funkcióját.
Schmitt, utalva két évvel ezelőtti európai parlamenti jelentésére, kijelentette, amíg népbetegség az elhízás, egyik tagország sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a fiatalok sportját, és sürgette az iskolai testnevelés és iskolai sport szakmai és tárgyi feltételeinek javítását. Emlékeztetett rá, hogy míg Európában a kormányok átlagosan a költségvetés 1%-át költik sportra és az egészséges életmód népszerűsítésére, a sportból származó bevételek meghaladják a 4%-ot. Így joggal tehető fel a kérdés: tulajdonképpen ki támogat kit?
Schmitt szerint a jogi környezetet sportbaráttá kell tenni, és át kell gondolni a szponzorálás adózási szabályait, a sporteszközök ÁFA-kedvezményeit, valamint a szerencsejáték-bevételek sportcélú felhasználását.